Egyházi szókereső

• kannácskák: A katolikus misén egy pár kis liturgikus kannácskát használnak egy tálcán: az egyik vizet tartalmaz (gyakran „A” betűvel jelölve a latin *aqua* szó alapján, vagy jelöletlen), a másik bort (jelölve „V” betűvel a latin *vinum* szerint). A pap ezekből önti a bort és a vizet a kehelybe a szentmise során. Ezután elimádkozta a 26. zsoltárt, amely a *lavabo* („megmosom”) szóval kezdődik, és a nagyobbik kannácskából vizet öntve megmosta ujjait – ezt a ministráns segítette. A kéz megtörlésére egy kis kendőt használt, amellyel eredetileg a kannákat is letakarták. Ez a cselekmény latinul *lavabo* néven ismert, és ennek nyomán a kendőt is így kezdték nevezni. 1968 óta ez a szertartás egyszerűsödött: a pap már nem a 26., hanem az 51. zsoltárt imádkozza (*„töröld el bűnömet”*), bűnbocsánatért könyörögve az áldozat bemutatása előtt. A liturgikus kannácskák többnyire üvegből készülnek, ritkábban nemesfémből, például aranyozott ezüstből, esetenként ónból vagy rézből. A nagyobb kézmosó kanna rendszerint fémből van.
• celebráns: ACelebráns (latin eredetű szó: *celebrare* – ünnepelni) a misét celebráló pap megnevezése. A római katolikus egyházban a II. Vatikáni Zsinat után lehetőség nyílt arra, hogy több pap egyszerre celebráljon egy misét (koncelebráció), ami korábban csak kivételes alkalmakkor volt engedélyezett. Az együtt celebráló papokat **koncelebránsoknak** nevezik, és közülük az egyik a közös koncelebráció fő celebránsa. A keleti kereszténységben a koncelebráció már régóta megszokott gyakorlat volt.
• paténa: A Paténa (az ókori görög *πατήνα*, a latin *patina* és a középkori latin *patena* – tálka szóból) egy liturgikus edény, amelyet a keresztény egyházak az Eucharisztia ünneplése során használnak. Általában kerek tányér formájú, és aranyból vagy aranyozott ezüstből készül. Néha a felajánlási tálkát is paténának nevezik. A római katolikus egyházban kétféle paténát használnak: a kehelyhez való paténát, és a szentáldozáshoz használt paténát.
• abak: Az Abákusz vagy Abak a templomi liturgikus felszerelés része. Ez egy kis asztalka, amelyet a szentmise előkészületeihez használnak, és általában a szentélyben, az oltár közelében helyezkedik el – leggyakrabban a templom episztola (jobboldali) oldalánál a fal mentén. Az abákuszon lenvászon terítő is lehet, és rendszerint akolitusok vagy ministránsok szolgálnak rajta. Itt készítik elő a miséhez szükséges eszközöket: a kenyeret és bort az átváltoztatás előtt, tálat, paténát, kannácskákat, a *lavabo* kéztörlőt stb. A hívek számára szánt ostyák a mise alatt itt lehetnek elhelyezve cibóriumban vagy pyxisben.
• edes: A Sedes egy a szentélyben rögzített szék, amelyből a főcelebráns vezeti az istentiszteletet. Ez a berendezés csak a II. Vatikáni Zsinat utáni liturgiai reformok során vált általánossá, és a *sedilia*-val ellentétben a hívek felé néz. A sedesnél végzi a pap a kezdő és záró szertartásokat, innen vezeti az igeliturgiát és a könyörgések imádságát, valamint innen tarthatja a prédikációt is. A sedes közelében kapnak helyet a diakónusok és a többi szolgálattevő.
• navikulárius: A Navikulárius (ritkábban **navikulár**; latinul *navicularius*) az a ministráns, aki a liturgiák során a tömjéntartó **tömjéncsónakot** (*navicula*) viszi. A bevonulási menetben a navikuláriustól jobbra halad a **turiferárius**, aki a tömjénezőt (*thuribulum*) viszi, és utánuk következik a **krucifer**, a menetkeresztet (*processziós keresztet*) hordozó ministráns.
• áldás: Az Áldás (más néven benedikció) egy vallási szertartás, melynek során bizonyos dolgokra ünnepélyesen Isten áldását kérik, hogy azok hasznára váljanak az embereknek.
• istentisztelet: Az Istentisztelet olyan vallásos jellegű közösségi esemény, amelynek célja az Istennel való kapcsolattartás, találkozás vele vagy áldozat bemutatása számára.
• szenteltvíztartó: A Szenteltvíztartó (kropenka) egy rendszerint tálka formájú edény, amely szenteltvizet tartalmaz. A római katolikus egyházban és néhány más keresztény felekezetben használják (de nem a görögkatolikusoknál vagy az ortodoxiában). Általában a templom bejáratánál helyezik el, hogy a hívek belépéskor belemárthassák ujjaikat, és keresztet vethessenek magukra. Kis szenteltvíztartók néha magánházakban is megtalálhatók.
• ostya: Az Ostya (latin eredetű szó: *hostia* – áldozat, áldozati állat) a keresztény hagyományban azt a kenyeret jelöli, amelyet az Eucharisztia ünneplésére készítenek elő. A legtöbb liturgiában az ostyát az átváltoztatás után „Krisztus testének” nevezik. Az egyes keresztény egyházak között nincs egyetértés abban, hogy Krisztus milyen módon van jelen az Eucharisztiában.
• communio: A Szentáldozás (latinul *communio* – közösség, megosztás) a katolikus egyházban a mise azon része, amikor a hívek elfogadják a megszentelt kenyeret és bort az Eucharisztia ünneplése során.
• palla: A Palla (néha *pala* néven is) egy díszített, megerősített lenvászon négyzet, amelyet a misén a kehely borral (az Úr vére) való lefedésére használnak, hogy megakadályozzák a szennyeződések vagy rovarok bejutását. Ez az eszköz a korporál hátoldalából fejlődött ki, és a római katolikus, valamint a lutheránus egyházakban használatos.
• szentély: A Szentély, latinul presbyterium (más néven kórus), a keresztény templom vagy székesegyház azon része, amely a papok számára van fenntartva.
• bérmálás: A Bérmálás (németül firmen, latinul firmare – megerősíteni) a katolikus, ortodox és a Csehszlovák Husszita Egyház hét szentségének egyike. A **keresztséggel** és az **Eucharisztiával** együtt az ún. **beavató szentségek** közé tartozik. Egyházuk tanítása szerint a bérmálás Jézus Krisztus által alapított szentség, amelyben a keresztény a **Szentlélek ajándékának pecsétjét** kapja meg Istentől. A katolikus tanítás alapján – a keresztséghez és az egyházi rend szentségéhez hasonlóan – a bérmálás **kitörölhetetlen jegyet** (*character*) nyom az ember lelkébe, ezért ezeket a szentségeket az ember életében **csak egyszer** veheti fel.
• purifikátorium: A Purifikátorium (latin eredetű szó: *purificatio* – tisztítás) egy fehér, téglalap alakú kendő, amelyet a katolikus istentiszteleteken használnak. Hat részre hajtva egy keskeny szalaggá alakítják, és a kehely (*calix*) és a palla közé helyezik. A kendő középső részén gyakran kis kereszt hímzés található, a szélein pedig díszítő hímzés lehet. Az istentisztelet nagy részében a kehelyen pihen, az áldozati szertartás során pedig a korporálon helyezik el.